Darvasi László szerint igen, legalábbis nem tudom másra vélni, miért kellett hosszan és kínosan kanosszát járnia a magyar fociválogatott teljesítményért, amikor Daniel Kehlmannt laudálta a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál csütörtöki megnyitóján. Kommentár.

Ugyanis mielőtt belement volna a német-osztrák író kötelező és szépen kidolgozott méltatásába (videó), Darvasi valahonnan onnan indult, milyen jól tette Kehlmann, hogy elköltözött Bécsből, mert ugye ott ilyen mindenféle veszélyes migránsok laknak. Haha, értettük a poént, csak az a baj, hogy láthatóan szerencsétlen Kehlmann nem annyira, de hát miért is ne rángassunk be egy külföldit a saját nyomorúságunkba.

Na ezt követte az a jelenet, amelynek láttán a bennem élő Bayer Zsolt kurvaanyázva kezdte el képzeletben előhajtogatni a Nem leszünk gyarmat! molinót az ágyneműtartóból. Ugyanis Darvasi valamilyen kevésbé érthető okból ráfixált az osztrák-magyar Eb-meccs eredményére, úgy próbálva német-osztrák kollégája előtt menteni a nulla-kettes eredményt, hogy gyorsan felsorolta, hány huszadrangú szar kiscsapattól kapott ki azóta a magyar válogatott. Mindezt olyan roppant emelkedett és ironikus viccekbe ágyazva, amelyeknek a lényege valahogy így foglalható össze: hihi tudjátok, mi olyan udvariasak vagyunk, haha, hogy átengedjünk a győzelmet az esélyteleneknek. Értitek. Ja nem is, csak szarok vagyunk, azért kapunk ki! hihi-haha.

Ha most felmerül az olvasóban, hogy mégis mi az ég köze van a nulla-kettőnek Daniel Kehlmannhoz, meg úgy általában az irodalomhoz és a könyvfesztiválhoz, hát sajnálom, én nem tudok válaszolni. Ugyanakkor az egész történet rávilágít egy jelenségre, ami - bizonyítani nem tudom - egy sajátosan a hozzánk hasonló félperifériás helyekre jellemző dolog lehet. Tudniillik, hogy idejön a nyugati kolléga. Lelki szemeink előtt látunk is egy fess, két és fél méter magas, tekintélyt parancsoló emberfeletti embert. Hogy tudjuk neki bizonyítani, hogy ő jobb, mint mi? - és már dolgozik is a megoldáson a k-európai agy, megszüli az ilyen összekacsintós vicceket. Javaslatom a következő alkalomra: esetleg bocsánatot lehetne tenni Mátyás király tevékenységért. Meg a Himnuszért, eleget nyögött már szegény Bécsnek büszke vára.

Iszonyatos feszültségek rombolják a magyar irodalom és könyvkiadás egészét, a szakmát láthatóan kerékbe töri a mindent elöntő kultúrkampf, az egyébként is szűkös erőforrások egyenlőtlen állami újraosztása, valamint az egyszerre kiadással és könyvkereskedelemmel is foglalkozó nagy cégcsoportok nem kellően szabályozott szabadkapitalista térfoglalása. (Sajnos ez utóbbiról valamiért kevesebbet tesznek említést a könyfesztiválos, könyvhetes megnyitó íróbeszédek...). Ha ehhez hozzáadjuk a belpolitikai helyzetet, érthető a szakma (egy részének vagy nagy részének, kinek mi tetszik), és így Darvasi rezignációja is. Ezekről mind lehet beszélni, kell is, mindenkinek saját elkötelezettsége, véleménye szerint. De könyörgöm, az ilyesfajta keserű nyegleség nélkül. A nyegleség ugyanis csak Esterházy Péternek állt jól, talán pont azért, mert ő nem volt keserű. Csupán komoly.