Fantasztikus Könyvtár

14. Vér, ondó, ókori Róma. Harald Voetmann: Plinius ​szerint a világ

2018. június 14. - Trigo

A Könyvhéten általában az 500 forintos kötetekre szoktam vadászni, egész szép gyűjteményem van már a kiadók által így kiszórt könyvekből. Főleg a világirodalom esetében működik jól ez a módszer: mivel legtöbbször csak a leghíresebb, legmenőbb külföldi szerzőket ismerjük, a többiek minőségtől függetlenül nehezen eladhatóak, ezért ezekből a könyvekből sok példány marad a kiadók nyakán. Idén az egyik kedvenc kiadóm, a Typotex standjánál kutattam, és találtam rá a dán Harald Voetmann magyarul 2012-ben megjelent regényére, amelynek főszereplője a híres-nevezetes ókori szerző, idősebb Plinius. 

A sorozat, amelyben a könyv megjelent, a Science in Fiction címet viseli, és a regény, ehhez méltón, ügyesen vegyíti a fikciót az ismeretterjesztéssel: sok-sok mai szemmel hol megmosolyogtató, hol mélyenszántó részletet tár az olvasó elé az idősebb Plinius Naturalis Historia című, a teljes természet átfogó leírására törekvő gigantikus enciklopédiájából, amelyeket aztán fikciós elemként az ókori szerző, vagy unokaöccse és örököse, ifjabb Plinius kommentál történeteivel, gondolataival és emlékeivel. Harmadik szálként pedig a szerencsétlen sorsú, lelki nyomorék írnok-rabszolga, Dioklész narratívája került a regénybe. Ráadásnak a kötet végén szerepel az ifjabb Plinius két valódi levele, egyikben Tacitusnak meséli el az idősebb Plinius halálát, amelyet a Vezúv híres, Pompeiit is elpusztító kitörése okozott Kr.u. 79-ben. Ez a levél máig az egyik legjobb írott forrás a természeti katasztrófáról.

1_1.jpg

A három szál rövid szövegei laza dialógust folytatnak egymással, moziakszerű, olykor groteszkbe forduló, keserű, mégis szórakoztató (a vicces erős kifejezés lenne) képet festve az önmagát a civilizáció bástyájának tekintő ókori Rómáról, amelynek nyers kegyetlenségére alig-alig tud felkészülni a posztmodern ember. Voetmann klasszika-filológusként tudja, és maximálisan ki is használja ezt, miközben jól adagolt kíméletlenséggel rángat végig néhány szinte bestiális jeleneten. A szerző világában az emberi szenvedést - amelynek jelentős része magának a szenvedés határtalanságának biztos tudataából fakad - szinte semmi sem enyhíti, a nemiség, a szexuális vágy csupán irdatlan teherként nyomja a főszereplők vállát. Jó példa erre a jelenet, amelyben idősebb Plinius szüzessége elvesztéséről mesél: először végig kellett néznie, amint hullakereskedő apja példamutató szándékkal meghág egy erre hívott rabszolganőt, majd rögtön utána ő következhetett, kötelező jelleggel.

A regény nagy erénye, hogy teljesen idegenként festi meg a megannyi doku- és játékfilm, sorozat, játék és könyv miatt ismerősnek hitt antikvitás világát. Nincs napfényes Itália, csak sötét és nyirkos belterek, a tenger nem a homéroszi derű hordozója, csupán egy másik hely a prostituáltak lakta nekropolisz mellett. Bűz, vér és más testnedvek mindenütt. A végén pedig marad a nyugtalanító érzés, hogy ez a regényből áradó nehezen felmérhető idegenség, ez a pengeélen táncoló, végtelenül barbár civilizáció, valahonnan mégiscsak ismerős.

A bejegyzés trackback címe:

https://fantasztikuskonyvtar.blog.hu/api/trackback/id/tr8614046366

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.