Ma kezdődött a 25. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelynek díszvendége Daniel Kehlmann. A megnyitó utáni pódiumbeszélgetésen a német író többek között arról is beszélt, hogy számára a regényírás leggyötrelmesebb része az első vázlat elkészítése, mert az törvényszerűen mindig vacakul sikerül, rossz szöveget írni viszont szörnyű érzés.

Gyakran emlegetik a német irodalom „fenegyerekeként”, mások felületességet vetnek a szemére. Egy biztos: Daniel Kehlmann a nemzetközi szépirodalom egyik legkapósabb neve. Könyvei világszerte népszerűek, A világ fölmérése című – szerintem nem annyira kiemelkedő – regényéből csak Németországban több mint kétmillió példányt adtak el.

Az írót és az írással kacérkodó irodalomkedvelőt csak az különbözteti meg, hogy az írók be is fejezik, amit elkezdenek megírni – mondta Kehlmann, aki szerint az íráshoz kell egyfajta megszállottság, e nélkül nincs sem író, sem irodalmi mű. A művészet ismérve, hogy a művész jobban, teljesebben próbálja kifejezni magát, mint ahogy a való életben képes volna rá. Elárulta azt is, hogy szeret  kézzel írni papírra, főleg a munka első szakaszában, mert ha számítógépen dolgozik, előbb-utóbb mindig az emailek vagy a Netflix böngészésénél köt ki.

A könyvfesztiválra jelent meg magyarul új regénye, a Tyll, amely a harminc éves háború idején játszódik, főhőse pedig egy legendás tréfacsináló bolond. Kehlmann szerint a legjobban akkor tudja elkerülni az író az önismétlést, ha olyan témákhoz nyúl, amelyekről nagyon kevés fogalma van. Számára a Tyll esetében ilyen volt a falusi lét, hiszen mindig is városban élt. A másik a vallás, ugyanis bár ő nem vallásos, nagyon érdekelte milyen lehet olyan korban élni, amikor nem opció a vallástalanság – a kora-újkori vallásháború korszaka pedig ilyen volt.

Szerinte írás közben nagy hiba arra gondolni, hogy esetleg az olvasó kevésbé intelligens mint ő. Bízni kell abban, hogy az olvasó lebutítás nélkül is érteni fogja a művet, különben úgy járunk, mint a teljesen tönkrement európai televíziózás, ahol egyszer okos emberek kitalálták, hogy csak hülyék néznek tévét. A másik végletre példa szerinte Joyce Finnegan ébredése című regénye, ami az emberek többségének – neki is – az olvashatatlanság kategóriája.

A Németországban született, majd Ausztriában és most New Yorkban élő Kehlmann szerint az identitások általában nem olyan erősek az ember életében, mint gondoljuk, és ez igaz a nemzeti identitásra is. A nemzeti identitás olyan fikció, aminek ugyan van hatása az életünkre, de attól még fikció marad – mondta. Talán nem meglepő ennek fényében, hogy a nacionalizmust a világ egyik nagy rákfenéjének gondolja.

Megtudtuk azt is, miért mindig feketébe öltözve jelenik meg nyilvános eseményeken. Prózai oka van: szerinte ez a legkönnyebb megoldás, ha valaki nem ért a színekhez, és nem akar nevetséges lenni a rossz színválasztással. 

Kehlmann gyakorlatilag összes könyve olvasható magyarul, én az F címűt ajánlom.