Létezik-e Isten? Nagyjából mindenki felteszi magának a kérdést életében legalább egyszer. Van, aki neveltetéséből, tapasztalataiból, személyiségéből fakadóan gyors választ tud adni, mások hosszú ideig, akár évtizedekig rágódnak a kérdésen megfogható eredmény nélkül. Ez a poszt arról fog szólni, hogy vajon a világban tapasztalható rossz, az emberi és állati szenvedés önmagában cáfolja-e Isten létét.

Kezdjük onnan, hogy ha valaki értelmes, tudományos igényű összefoglalást szeretne magyar nyelven arról, mit mond a kortárs filozófia Isten létéről vagy nem létéről, egyetlen könyvhöz tud nyúlni, Szalai Miklós Létezik-e Isten? című munkájához. Kell hozzá némi állóképesség, de megéri. Szalai hivatkozik egy bizonyos William L. Rowe 1979-es rövid tanulmányára, amelyet egyfajta alapszövegként tart számon a szakma, de a mondanivalója, azt hiszem, érthető mindenki számára, ezért az ő gondolatmenetét fogom követni. Előrebocsátom, hogy nem vagyok filozófus, nem végeztem filozófia szakot, minden, amit leírok csupán azt tükrözi, amit én felfogok az egészből.

Az elején érdemes tisztázni néhány alapfogalmat (Isten, teista, ateista). Teista az, aki hisz egy mindenható, mindentudó, örökkévaló és tökéletesen jó lény, azaz Isten létezésében. Ez egy olyan megfogalmazás, amely alkalmazható a monoteista vallásokban hívők többségére, bár nincs tekintettel a vallások, felekezetek közötti esetleges különbségekre, árnyalatokra. Végül ateista az, aki szerint nem létezik egy mindenható, mindentudó, örökkévaló és tökéletesen jó lény. (Ez nem jelenti azt, hogy - az ateista szó köznapi értelemben szemben - nem hihetne valamilyen isteni lény létezésében, amely nem mindenható, nem mindentudó vagy esetleg nem is tökéletesen jó).

Mindannyiunk számára egyértelmű, hogy a világban nagy mennyiségben találkozhatunk az emberi és állati szenvedés változatos formáival. Bár néhány fundamentalista keresztény/muszlim/zsidó számára vonzó válasz lehet, hogy Isten csak a bűnösöket bünteti a szenvedéssel, tudjuk, hogy ez nincs így: ártatlan gyermekek és állatok is szenvednek. Vagyis valamiképp - ha teisták vagyunk - meg kell próbálnunk összeegyeztetni a rosszat Isten létezésével. A katolicizmusban általában a szabad akaratot tartják a szenvedés gyökerének, vagyis hogy az ember tudatosan mondhat nemet Isten jó akaratára, és Isten ezt tiszteletben tartja. Azonban kérdéses, hogy ez minden helyzetre alkalmazható lenne, például egy leukémiás kisgyermek nagy valószínűséggel nem valaki szándékosan rossz választása (erkölcsi rossz) miatt szenved, hanem a természet részét képező bizonyos biológiai-kémiai folyamatok (természeti rossz) eredményeként.

Teistaként szintén állíthatjuk, hogy Isten nem csupán azért nem akadályozza meg a rosszat (vagy legalább a szenvedés egy részét), mert tiszteli a szabad akaratot, hanem azért sem, mert a rossz túlságosan szorosan összefonódik a jóval. A szenvedés, a rossz sok emberből jót, türelmet, együttérzést, segítséget vagy önfeláldozást vált ki. Rossz cselekedetnek emellett lehet jó eredménye is: például ha egy terroristát megölve, neki szenvedést okozva megakadályozunk egy sok áldozatot veszélyeztető támadást. Ha Isten közbelépne a terrorista érdekében, megakadályozva a szenvedését, még nagyobb vérontás lenne az eredmény. Tehát elképzelhető, hogy Isten azért nem lép közbe a világban tapasztalható szenvedés (vagy legalább egy részének) megakadályozása érdekében, mert azzal a jó kiteljesedését is veszélyeztetné, vagy esetleg még nagyobb szenvedést okozna vele.

Rowe két egyszerű alapállítást tesz:

• 1. Léteznek a súlyos szenvedésnek olyan esetei, amelyeket egy mindenható és mindentudó Isten meg tudna akadályozni anélkül, hogy ezzel valamiféle nagyobb jó kiteljesedését gátolná, vagy még rosszabb szenvedést okozna a közbelépéssel.
• 2. Egy mindentudó, tökéletesen jó Isten megakadályozna minden súlyos szenvedést, kivéve, ha ezzel még nagyobb rosszat okoz, vagy valamilyen nagyobb jó kiteljesedését gátolja.

Ha mindkét állítást érvényesnek fogadjuk el, akkor a logikus konklúzió az, hogy nem létezik egy mindenható, mindentudó és tökéletesen jó Isten, hiszen ha létezne, a világban tapasztalható szenvedés tekintélyes részét megakadályozná. Rowe szerint ez egy meglehetősen erős érv az ateizmus mellett. Ugyanakkor beismeri, hogy az 1. állítást nem lehet minden kétséget kizáróan bizonyítani, ugyanis ehhez fel kellene tudni térképezni a világ összes szenvedésének hátterét, okait és következményeit. Csak akkor lehetne kizárni, hogy Isten általi megakadályozásuk valóban nem vezetett volna-e még nagyobb szenvedéshez, vagy nem gátolta volna-e valamilyen nagyobb jó bekövetkeztét. Ez lehetetlen, viszont - mondja Rowe - a világunkban tapasztalható, értelmetlennek tűnő szenvedés mérhetetlen mennyisége és változatossága láttán mégis racionálisan megalapozott álláspont azt gondolni, hogy az 1. premissza helyes, és a teisták által elgondolt Isten nem létezik.

Rowe ateista, azonban barátságos ateista pozíciót foglal el. A barátságos ateista az, aki bár azt gondolja, Isten igazából nem létezik, de mégis elfogadja, hogy lehetnek olyan teisták, akiknek a hite Istenben racionálisan megalapozott. Hiszen nehéz elképzelni, hogy az elmúlt több ezer évben egyetlen Istenhívő sem volt, akinek jó racionális oka lett volna hinni. Ehhez a következő példát hozza: képzeljük el, hogy X-t látják a barátai felszállni egy repülőre. Később a repülő az óceánba zuhan, a becsapódás helyét átfésülő mentőakció pedig nem talál egyetlen túlélőt sem. X barátai racionálisan megalapozottan gondolhatják, hogy X meghalt a szerencsétlenségben. Ugyanakkor X számára, aki éppen a mentőmellényében hánykolódik az óceán közepén, ugyanilyen racionális azt gondolni, hogy (még) életben van.

Ugyanígy, egy teista megalapozottan gondolhatja, hogy bár az 1. és 2. is érvényesnek tűnő állítás, azonban más filozófiai, ontológiai, kozmológiai vagy etikai érvek, esetleg személyes vallásos tapasztalatai is azt támasztják alá, hogy Isten mégis létezik. Ebben az esetben 1. nem lehet igaz, vagyis nem létezhetnek a szenvedésnek olyan esetei, amelyet egy tökéletesen jó Isten megakadályozhatna anélkül, hogy ezzel még nagyobb szenvedést okozna, vagy gátolná valamilyen nagyobb jó bekövetkeztét.

Összefoglalásként elmondhatjuk, hogy a rossz léte, a világban tapasztalható szenvedés erős, és sokak számára jogosan meggyőző érv az ateizmus mellett, de mégsem teljesen perdöntő bizonyíték egy jóságos, mindentudó és mindenható Isten létezése ellen.