A történelem során számos gondolkodó foglalkozott a kérdéssel, hogy milyen körülmények között legitim az alattvalók, polgárok ellenállása az államhatalommal szemben. Ebben a posztban a politikai liberalizmus egyik atyja, John Locke elképzeléseiről lesz szó.

Általában évente egy alkalommal végigpörgetem a Coursera online kurzuskínálatát, és többnyire találok is olyat, amit szívesen kipróbálok. Nemrég a Politika erkölcsi alapjai címűbe kezdtem bele. A Yale egyik magas rangú professzora, Ian Shapiro tartja, aki elképesztően közérthetően és mégis sokrétűen, mély összefüggésekre rámutatva magyaráz. Ebben a posztban többnyire az ő gondolatait követem.

John Locke (1632-1704) értekezéseiben egy bizonyos Sir Robert Filmer nézeteivel vitatkozva fejti ki álláspontját a politikai kormányzatról. Filmer a korabeli abszolutista államforma lelkes ideológusa volt, aki úgy vélte, hogy az uralkodók egyenesen Ádámtól származtathatják örökletes legitimitásukat, egyébként pedig minden ember természetszerűleg szolgának, másoknak (szülők, fejedelmek, királyok, stb.) alávetve születik és éli életét. Ezzel szemben Locke úgy gondolta, hogy a világot az emberiség közös tulajdonába adta Isten, ami azt jelenti, hogy minden ember szabad (nem függ más embertől), egyenlő és azonos jogok illetik meg. Ha pedig azonos jogok illetik meg, akkor azonos módon szólhat bele a politikai közösség ügyeibe is. Hiszen maga a politikai közösség is úgy született, mondja Locke, hogy az egyének önmaguk, tulajdonuk és békéjük védelme érdekében szabad elhatározásból összefogtak (társadalmi szerződés), és létrehozták az államot, amelynek elsődleges feladata az Isten által rendelt, és az értelem segítségével leszűrhető természetes erkölcsi törvények (természetjog) érvényesítése. 

Mi tartozik a természetjog körébe? A már említett, mindenkit megillető szabadság és egyenlőség, valamint mások élete, egészsége, szabadsága, tulajdona és egyenlősége megsértésének tilalma mellett az, hogy mindannyian a mindenható Isten teremtényei és ezért tulajdonai vagyunk. Szolgák, de különleges szolgák: mi magunk is képesek vagyunk új dolgok létrehozására. Ez a teológiai alapú elképzelés mély hatást gyakorolt a korai felvilágosodás, és benne Locke tudományfelfogására.

Ugyanis az, hogy az egyének beleegyezése adja a politikai legitimitás alapját, Locke és kortársai számára ugyanolyan bizonyítható tudományos ténynek számított, mint az, hogy a háromszög belső szögeinek összege 180 fok. Sőt, bizonyosabb tény volt, mint az, hogy az árapály jelenséget a Hold tömegvonzása okozza. Miért? A korai felvilágosodás gondolkodói úgy vélték, hogy csupán arról a tárgyról rendelkezünk kétségbevonhatatlan tudással, amit mi magunk teremtünk (workmanship). Ezért aztán kétféle tudomány létezik: az egyik bizonyítható, a másik nem. Bizonyítható a geometria, mert az ember hatalmában áll háromszögeket rajzolni. Nem bizonyíthatóak a természeti jelenségek, mert azok kizárólag Isten hatalmában vannak. Az ember a tömegvonzásnak csak a hatásait tudja megfigyelni, és következtetéseket levonni a feljegyzett mérésekből, a jelenség belső lényegét, esszenciáját nem érti. A politikai közösség viszont az emberek akaratának terméke, tehát ismerjük a belső lényegét, ezért az erről szóló gondolkodás bizonyítható tudomány. 

Visszatérve az államra: ha a politikai közösség eredendő célja az Isten által rendelt természetes törvények érvényesítése, akkor az az állam, amely megszegi a természeti törvényeket, illegitim. A rabszolgatartó állam illegitim, mert nincs tekintettel az emberek természetes egyenlőségére. A náci Harmadik Birodalom illegitim, mert sérti a haláltáborba küldött milliók egyetemes emberi jogait - a bűnözőket vagy a ránk támadó ellenséget leszámítva nem szabad elvennünk mások életét, szabadságát és tulajdonát. Az ilyen állammal szemben az egyénnek nem csak lehetősége, bizonyos esetekben akár kötelessége is a szembeszállás.

Kevésbé egyértelmű helyzetekben honnan tudhatjuk bizonyosan, hogy az állam átlépte a természeti törvények által szabott határt? Locke számára ez a probléma a Biblia értelmezésének kérdéséhez kötődik. Úgy vélte, ha mindenki szabad és egyenlő, akkor Isten mindenkihez közvetlenül és egyénileg szólhat a Szentíráson keresztül. Vagyis mindenki szabadon értelmezheti a Bibliát. A kérdés az, hogy mi történik akkor, ha például én egy szentírási szakaszon tűnődve arra jutok, a jelenlegi hatalom illegitim, mert szerintem lopnak, csalnak, hazudnak. Más viszont egy másik bibliai szakaszból ennek az ellenkezőjére jut. Locke szerint nincs olyan földi hatóság, egyház vagy papság, aki dönthet ebben a kérdésben: az értelmezés az egyén szuverén joga. (Locke a vallási türelemről írt levelében egyenesen azt mondja, hogy mindenféle hitelvet tolerálni kell, kivéve az ateizmust, mert az istentagadókat nem köti az eskü, a szerződés és hűség, valamint a katolicizmust és iszlámot, mert ezeknek a vallásoknak a követői külső tekintélyekhez kötik a véleményüket.)

Tehát Locke szerint, ha azt gondolom, hogy a hatalom illegitim, és morális kötelességem az ellenállás, az egyetlen dolog amit tehetek, hogy ellenállok. Függetlenül attól, hogy esetleg mindenki más mit gondol. Tehát, ha jó okom van rá, illegitimnek gondolhatok egy demokratikusan megválasztott kormányt is.  Ha esetleg a többség velem ért egyet, kitör a forradalom (vagy demokratikus választáson a fülkeforradalom), és leváltjuk a hatalmat. Ha nem, és mondjuk egy kora-újkori abszolutista királyság alattvalója vagyok, akkor elítélnek lázadásért, kibeleznek és kerékbe törnek a jónép okulására. A kötelesség az kötelesség, az élet meg úgyis rövid. Még mindig van esélyem a jutalomra a túlvilágon. Azért Locke nem biztat senkit arra, hogy ész nélkül szaladjon a falnak. Mivel a tét nagy, nem érdemes minden ötödik percben ellenállást kiáltani. Ha viszont az ember a visszaélések hosszú sorát tapasztalja, amelyek mindegyike ugyanabba az irányba, a természeti törvény megsértése felé mutat, akkor lépni kell - mondja, és ez a mondat, bizonyítva Locke utókorra vetett hosszú árnyékát, némi változtatással belekerült az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatba is.