A napokban jelent meg Stephen Hawking "posztumusz üzenete", amelyben a népszerű fizikus, mintegy választ adva a sokakat foglalkoztató kérdésekre, kijelenti, hogy nincs Isten, az univerzumot nem irányítja senki, és a következő ötven évben a természettudomány segítségével azt is megértjük majd, hogyan kezdődött az élet. Mindez nem egyedi jelenség: az elmúlt évtizedekben egy rakás tudós érezte úgy, hogy a természettudomány saját módszerével képes, vagy hamarosan képes lesz megmagyarázni az emberiséget ősidők óta foglakoztató összes "végső kérdést".

A természettudósoknak ebbe a csoportjába tartozik Richard Dawkins is, aki Az önző gén című bestsellerével kezdte "celebtudós" karrierjét. Az önző gén szórakoztató,* de több szempontból rettenetesen szűk látókörű könyv. Valódi klasszikus, ma már aranyárban mérik az antikváriumok is. 1979-ben (majd 40 éve!) jelent meg először, és gyakorlatilag az evolúcióbiológia 1960-as évektől születő eredményeit ültette át ismeretterjesztő formára. A fő mondanivalója lényegében az, hogy a természetes szelekción alapuló evolúció alapegysége nem a faj vagy az egyed, hanem a gén: az összes élőlény (növények, állatok, emberek) tulajdonképpen nem más, mint a (természetesen öntudatlan) gének által kifejlesztett túlélőgép, amelynek feladata, hogy biztosítsa a gének továbbélését az utódokban. A gének ezért a célért hajlamosak feláldozni akár az egyedet is, mint afféle eldobható célszerszámot. Például bizonyos rovarfajoknál megfigyelhető, hogy segíti, de legalábbis nem akadályozza a párzást, ha a folyamat közben a nőstény egyszerűen leharapja a hím egyik-másik végtagját vagy fejét. (Ilyen körülmények között ki vágyna a génjei továbbadására? Hát, kizárólag a gének.)

Az evolúció, mint elmélet, azért csodálatos, mert nagyon meggyőzően, rengeteg empirikus bizonyítékkal a háta mögött magyarázza az élőlényeknek a világban tapasztalható, teljes egészében talán soha meg nem ismerhető sokszínűségét. Teszi ezt úgy, hogy közben nem feltétlenül van szüksége a természettudományokon kívül eső hipotézisek bevonására. A "nem feltétlenül" azt jelzi, hogy ez csak akkor igaz, ha elfogadjuk, hogy elég nagy szerep jut a véletlennek. Mindenesetre az evolúció természettudományos módszerrel kutatható törvényei képesek önmagukban magyarázni, hogyan és miért fejlődtek ki az egyes, rendkívül komplex élőlények az egykori jóval egyszerűbb organizmusokból. Mindehhez nem feltétlenül (megint!) kell számolni valamiféle szándékos, előzetes és külső akarattal, tervezettséggel. (Persze Dawkinsnak, a hithű ateistának, ennyi nem lenne elég: ő tökéletesen biztos benne, hogy nem szabad számolni semmiféle külső akarattal)

Ez eddig a biológiai evolúció. De mi volt előtte? Hogyan jöttek létre azok a biogén anyagok, amelyek építőelemei lettek a legkorábbi, egyszerű organizmusoknak? A kérdés másképpen megfogalmazva az, hogy van-e olyan természetes folyamat, és ha igen, miként működik, amelynek eredményeként élettelen anyagból élőnek tekinthető fejlődik (abiogenezis). Ha pedig mindezt kitaláltuk, és azért vannak ebbe az irányba mutató eredmények szép számmal, akkor még mindig ott a kérdés, hogy egy ez az egész hogyan alkalmazható a kb. 3,5 milliárd évvel ezelőtti földi körülményekre. Ez a kémiai evolúció territóriuma, ami a biológiainál jóval ingoványosabb terület. Ott van a híres Miller-féle ősleves kísérlet, amely az ősföldi körülményeket próbálta modellezni. Eszerint létezett egy "redukáló őslégkör", amely villámlással és ultraibolya sugárzással kellő energiát biztosított, hogy a szerves molekulákkal telített oldatban, az "őslevesben" létrejöjjenek az első élő sejtek.

Az ősleves hipotézissel több gond is van, például nem nagyon van bizonyíték a redukáló őslégkörre. Persze van egy sor másik elmélet, és Dawkins bevallottan minden könyvében másikat húz elő a kalapból, mert szerinte a lényeg nem a pontos magyarázat, hanem az, hogy az élet, végső soron pedig az egész világ létezése is, magyarázható természettudományos eszközökkel. Hitnek, vagy akár metafizikának (a valóság, a létezés természetét kutató tudománynak), bár olykor "spirituális ateistának" nevezi magát, Dawkins univerzumában nincs helye. 

Bár biztos elég clickbait lenne, nem akarok belemenni a Dawkins-féle valláskritika gyalázásába, szerintem egyszerűen nem lenne túl sok sportértéke. Inkább itt egy tök érdekes, viccesen túlcivilizált beszélgetés Dawkins és Alister McGrath között. Utóbbi egy neves anglikán teológus-molekuláris biológus, aki szuper könyveket ír, és szénné tudja kritizálni Dawkins vulgár-ateizmusát.

Visszatérve a bejegyzés címében feltett kérdésre: képes-e a természettudomány megválaszolni a végső kérdéseket? Tételezzük fel,  hogy a tudomány a jövőben rendelkezni fog empirikusan igazolható hipotézissel arról, hogyan alakult ki a földi élet, sőt maga az univerzum is. Önmagában ez elképzelhető. De még ekkor is maradna egyetlen kérdés.

MIÉRT???

Miért létezik az univerzum? Miért létezünk mi? Miért létezik egyáltalán valami, ahelyett, hogy inkább semmi sem lenne? Van-e Isten, lélek, túl- vagy másvilág? Gilson Étienne, a híres francia filozófiatörténész, a középkori filozófia "rehabilitálója" írja egy esszéjében, hogy 

"a tudományos problémák kivétel nélkül annak ismeretére vonatkoznak, hogy az adott dolgok aktuálisan micsodák. A világ ideális tudományos magyarázata olyan kimerítő racionális megokolás volna, ami megvilágítaná, hogy voltaképpen mi is az univerzum; az viszont, hogy a természet miért létezik nem [természet]tudományos probléma, mert a reá adott válasz empirikus módszerrel igazolhatatlan. Az Istenről alkotott fogalom ezzel szemben a történelem során mindig úgy tűnik föl, mint valamely egzisztenciális kérdésre adott válasz, tehát egy adott létező létének miértje"

A "miért létezik egyáltalán élet" kérdésre egy sor természettudós azt válaszolja: véletlenül. Maga Dawkins is úgy véli, a világegyetem alapvetően ellenséges környezetében iszonyatosan valószerűtlen az élet kialakulása, csupán véletlenek elképesztő sorozatával magyarázható létezésünk. Mivel ez nem túl acélos önmagában, azzal érvel, hogy sok idő alatt sok valószínűtlen dolog megtörténhet, és az univerzum keletkezése, vagy az első élő földi baktériumok megjelenése óta bizony nagyon sok idő telt el. 

Hogy a puszta véletlen meggyőzőbb-e magyarázatként, mint - többek között - Aquinói Szt. Tamással együtt feltételezni egy anyagon túli, metafizikai létező ("a létezés tiszta aktusa" = Isten) lehetőségét, amely ősoka, eredője lehet minden általunk megtapasztalt létezésnek - nos, ezt mindenki döntse el magának. Mert Hawking ide, Dawkins oda, a tudomány erről, szemben a természetes szelekció vagy a gravitációs hullámok létezésével, nem fog tudni empirikus bizonyítékot szállítani.

* És akkor itt a legvégén bevallom, hogy száz oldal után nagyon untam Az önző gént. Dawkins alapvetően elegánsan ír, de mindig elveti a sulykot: túlmagyaráz, fáraszt és erőszakoskodik.