Közel harminc év telt el a magyarországi államszocialista rendszer lebontása óta, de még mindig ott függ a fejünk felett a megválaszolatlan kérdés, hogy érdemes volt-e feláldozni a békés átmenetért cserébe a lehetőséget a diktatúra vezetőinek, működtetőinek felelősségre vonására. Mindez azonban nem kizárólag modern probléma: már Machiavellit is foglalkoztatta a kérdés, hogy járhat-e tartós eredménnyel egy politikai-társadalmi rendszerváltás, ha vértelenül, az előző rezsim haszonélvezőinek megbüntetése nélkül megy végbe. 

A római hagyomány szerint Tarquinius Superbust, a város utolsó etruszk származású királyát a köztársaság alapítójaként tisztelt Lucius Iunius Brutus vezette felkelés űzte el. Brutus állítólag azon pöccent be, hogy az egyébként is zsarnokként viselkedő király fia megerőszakolta az egyik nőrokonát, Lucretiát, aki szégyenében öngyilkosságot követett el. A király azonban nem sokkal később megpróbált visszatérni, és ehhez megszerezte a nemesség ifjainak, köztük Brutus fiainak támogatását. Amikor az összeesküvésre fény derült, Brutus - a római nép kérése ellenére - bíróként elítélte és saját szeme előtt kivégeztette a fiait. 

Niccoló Machiavelli az Értekezések Titus Livius római történeteinek első tíz könyve fölött című művében, amely a korábban megjelent, híres-hírhedett A fejedelemmel szemben elsősorban a köztársaságok problémáival, kérdéseivel foglalkozik, rövid fejezetet szentel annak, hogy helyesen cselekedett-e Brutus. Ítélete egyszerű és világos: rendszerváltáskor nem lehet megúszni a véráldozatot, a közösség érdeke megköveteli az egyéni morál felől nézve kegyetlennek tetsző cselekedeteket is.

"Rendszerváltozás után - amikor a köztársaságot zsarnokság váltja fel, vagy fordítva - mindig emlékezetes ítéletet kell hozni az új rend ellenségeivel szemben. Aki zsarnoki hatalmat ragad magához, és nem öli meg Brutust, vagy aki szabad államot teremt, de nem öleti meg Brutus fiait, annak nem lesz hosszú életű az uralma." 

Machiavelli szerint az emberek könnyen megronthatóak, ezért a köztársaságok és királyságok törvényhozóinak is meg kell fékezniük az egyéni mohóságot, rendszeres példastatuálással ki kell verni a fejekből azt "a reményt, hogy büntetlenül vétkezhetnek". Fokozottan igaz ez a zsarnokságból a köztársasságba való átmenet idején: Brutus fiai azért lázadnak fel és szőnek összeesküvést, "mert a consulok idején nem tudtak úgy kitűnni, mint a királyság idején, tehát a nép szabadsága szolgaságot jelentett számukra". Az új rendszernek nincs más lehetősége, mint megbüntetni az előző rezsim lázadásra is kész haszonélvezőit. Nincs más út, hiszen a "gonoszságot nem csökkenti az idő múlása, és nem csillapítja semmiféle ajándék".

 Hát így.