Nyilvánvalóan semmit, de azért ne intézzük el pusztán ennyivel. Míg Tacitus az egyeduralom és zsarnokság kialakulásának mozgatórugóiról ír történeti műveiben, a  görög poliszok viszályát megörökítő Thuküdidész (Kr.e 460-395) a hatalmi politika természetének legbensőbb lényegét rögzíti. Ez pedig minden politikai közösségre - ránk is - vonatkozik, de úgy hírlik, a Fehér Házban is még mindig kedvelt olvasmány A peloponnészoszi háború. A görög történetírót olvasva kimerítően részletes képet kapunk a görög poliszok egymás közötti viszályairól, de ami ennél sokkal fontosabb, három evezősoros hadigályaként robog szembe velünk a saját valóságunk - ha költői akarok lenni, univerzális nyomorúságunk - is.

Athén a perzsa háborúk után jól szervezett szövetségi rendszerére támaszkodva vezető szerepre tört a hellének között. Mindezt persze sokan fenyegetésként élték meg, köztük Spárta is. Athén, hogy elkerülje a háborút Spártával, követeket menesztett a Peloponnészoszi-félszigeten fekvő poliszba. A követek arról igyekeztek meggyőzni a spártai népgyűlést, hogy szükségszerű az athéni terjeszkedés. A vitát egyfajta korabeli médiaeseményként kell elképzelni, amelyen jelen voltak a Spártával szövetséges poliszok képviselői is. Ha hihetünk Thuküdidésznek, az athéni követek nem finomkodtak, érvelésük lényege pofonegyszerű volt: az erősebb kutya baszik, minden más - akármennyit is emlegetik az igazságot vagy jogot - tündérmese habbal.

"Mi sem műveltünk hát semmiféle különös, vagy az emberi természettől idegen dolgot, amikor a felajánlott hatalmat elfogadtuk, s a leghatékonyabb indítékok: a tekintély, a félelem és az érdek hatására nem akarjuk kiengedni a kezünkből. Nem is mi vagyunk az elsők, akik erre az útra léptünk; hiszen mindig is az volt a helyzet, hogy az erősebb uralkodik a gyengébb felett"

A követek a spártaiak arcába vágják azt is, hogy "még senki sem akadt, aki, ha alkalma nyílt rá, hogy valamit erőszakkal megszerezzen, lemondott volna hatalma gyarapításáról", ezért aztán "azok érdemelnek dicséretet, akik, az emberi természet törvénye szerint másokon uralkodva, igazságosabban bánnak velük, mint azt hatalmuk szükségessé tenné". 

Minden szereplő az elérhető legteljesebb hatalom megszerzésére tör, ez a politika alaptermészete, amelybe nem tartozik bele az erősebb önmérséklete. Kár ezen lamentálni, ellenben ha néha mégis méltányosságot gyakorol az erősebb, jár a taps és az elismerés - mondják a saját vállukat veregető athéni követek, akik azonban mégsem lehettek teljesen biztosak a dolgukban, mert ellenkező esetben győzködés helyett annyit is mondhattak volna: sajtótájékoztatót csak a vesztesek tartanak.

Az athéni követek érezhették, hogy nem sikerült meggyőzni a spártaiakat az igazukról, mert kicsit duzzogva hozzáfűzték azt is, hogy "úgy látszik az emberek a jogtalanságért jobban megneheztelnek, mint az erőszakért. Az elsőt ugyanis az egyenlő fél hatalmi túlkapásának, a másodikat pedig az erősebb fél kényszerének érzik". Hát igen, minden wannabe zsebcézár nagy dilemmája, hogy az istenadta ellenzék többet siránkozik, ha mondjuk igazságtalannak véli a választási rendszert, mint ha betömik a pofáját nyolc év börtönnel. Érezzük, ugye, hogy abból a perspektívából mekkora a kísértés a második irányába. 

 A hatalmi politika természetét talán még jobban megragadja Thuküdidész művének talán leghíresebb részlete, a méloszi dialógus. Az athéniak ebben felajánlják a mélosziaknak, hogy amennyiben lemondanak szabadságukról, nem pusztítják el az egyébként nem túl jelentős városukat. A hellén szigetvilágot ekkor stabil kétharmaddal uraló Athén nem teszetoszázik, követei egyszerűen kijelentik, hogy

Éppoly jól tudjátok, mint mi, hogy az emberek között jogegyenlőségről csak az erők egyensúlya esetében lehet beszélni, a hatalmas azonban végrehajtja, amit akar, a gyenge pedig meghajlik előtte. 

 Ha ez nem lenne elég, adtak még egy örökérvényű poltikai wellness tanácsot:

Nem meghátrálni az egyenlő előtt, okosan szót érteni az erősebbel s mértékletesen bánni a gyengével, íme a boldogulás legbiztosabb útjai.

A történet végét mindenki ismeri: a mélosziak hősiesen/idiótán ellenálltak, ezért az athéni sereg elfoglalta a várost, a férfiakat legyilkolták, a többieket eladták rabszolgának, a trafikok meg a magánnyugdíj mentek az új athéni telepeseknek. 

Thuküdidész leckéje szemkápráztatóan világos: mivel az erő, a politikai hatalom mindig önmaga logikáját követi, fékje és ellensúlya is csak egy másik erő lehet. Baj vagy sem, a jogra, igazságosságra és önmérsékletre intő érvelés csupán annyit ér, amennyi kényszerítő erő összpontosul mögötte. Ha ez hiányzik, csak az erősebb kegyének reménye marad. Az pedig elég vékony jég.